Beleznay Endre decemberi nyilvános fülkéje

Beleznay Endre decemberi nyilvános fülkéje
Olvasóink nagy örömére, Beleznay Endre (dec)emberére akadt bennünk, és kitartó igyekezetünk eredményeképpen, már első próbálkozásunk alkalmával sikerült telefonvégre kapnunk. :)

A sikerélménytől megmámorosodva kérdeztük meg tőle, hogy mi jókat csinál mostanában, hol lehet őt megtekinteni. Telefonalas interjúnk lendülete viszont a színész elfoglaltsága miatt sajnos hamar alábbhagyott, és csak egy rövid felsorolást tudott rendelkezésünkre bocsátani - de megígérte, hogy januárban alaposabban is kifaggathatjuk... Úgy lesz!

Addig is, Beleznay Endre decemberi műsora:

  • 15-én a Chevrolet Gyulai autószalonban tesztvezet és dedikál a kedves vásárlókkal/nak, 11-től 16 óráig.
  • 27-én 2O órai kezdettel a Pinceszínházban stand-up comedy műsorával lép fel.
  • 28-án 19 órától az FMH-ban, a Körúti Színház "Az ajándék gésa (Teaház az augusztusi holdhoz)" című előadásában játszik. (Főbb szerepekben rajta kívül: Kautzky Armand, Tahi Tóth László, Szabó Erika, Király Adrián.)
  • 29-én a Pinceszínházban koncertezik a Médiaválogatott zenekarral 2O órától. (Rajta kívül pl. Maksa Zoltán, Müller Attila és Lölő játszik a bandában.)